Hírek
2021. Május 06. 09:22, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Apát és lányát is megkéselte
Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt folytat büntetőeljárást egy csornai férfivel szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrségre május 4-én 4 óra 18 perckor érkezett bejelentés, amely szerint Rábacsanakon egy családi házban szurkálás történt. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy 51 éves csornai férfi a volt élettársát kereste fel, amelynek során szóváltásba keveredtek egymással. A veszekedésből dulakodás alakult ki közöttük, majd az agresszív vendég a volt párját, valamint a lánya segítségére siető édesapát több alkalommal megütötte, ezt követően a nála lévő késekkel a 41 éves nőt, valamint az őt védelmező férfit több alkalommal megszúrta – közölte a rendőrség.
Apa és lánya a támadást követően súlyos sérülésekkel kerültek kórházba, ahol a nyomozók őket szerdán tudták meghallgatni.
A járőrök az elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították. A nyomozók K. Lászlót – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, egyben előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.
2024. Szeptember 05. 07:35, csütörtök | Kék hírek
A budapesti reptéren fogta el az NNI a québeci gyilkost
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogták el azt az algériai-kanadai–magyar hármas állampolgárságú férfit, akit Kanadában gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek, de májusban megszökött a börtönből; azóta keresték a hatóságok
2024. Szeptember 04. 08:04, szerda | Kék hírek
A 24 éve eltűnt gyermek holttestét találták meg!
A DNS-vizsgálat igazolta, hogy a 24 éve eltűnt 11 éves fiú, Till Tamás holttestének maradványait találták meg június végén a nyomozók Baján – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.
2024. Szeptember 03. 07:45, kedd | Kék hírek
A Quaestor-ügy elsőrendű vádlottját 13 év fegyházra ítélték
A Fővárosi Törvényszék hétfői első fokú ítéletében 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottját.